Apaj, egyesületünk otthona

Egyesületünk otthonát Apaj község adja, immár 2008 óta. A polgármesterrel és a helyiekkel kialakított jó kapcsolat nem csak a modellezés területére korlátozódik. Hagyományszerűen és aktívan részt veszünk a helyi falunapon, a 24 órás vetélkedőversenyen és egyéb rendezvényeken is.

Fekvése

A Kiskunsági Nemzeti Park szomszédságában, Budapesttől 50 km távolságban fekszik, az 51-es főút közelében. A Budapest–Kelebia-vasútvonal Dömsöd állomása a település mellett található. A Ráckevei-Duna a településtől 8 kilométerre folyik.

Története

Első okleveles említése 1291-ből származik, Opoy néven. Egy ideig királynői birtok, majd a Margitszigeti apácák tulajdonába került, de volt – többek között – a Balassa család birtokában is. A 15. században két településrészből állt, Alsóapajból és Felsőapajból. A török hódoltság idején elpusztult és csak a 19. század során népesült be újra. Akkori neve Apajpuszta volt. 1945 után uradalmi központ jellege megszűnt, közigazgatásilag Dömsödhöz tartozott. 1985-ben önálló községgé vált, köszönhetően A Kiskunsági Állami Gazdaság fejlődésének. 2008 - tól Dömsöd községgel körjegyzőséget hozott létre. Híres volt ló- és szarvasmarha-tenyésztéséről. Nemzetközi hírű versenyló-vérvonala mára a múlté. Jelentős a közelben élő túzokok állománya is.

1967 és 2006 között minden évben itt rendezték a Kiskunsági Pásztor és Lovasnapokat.

Nevezetességei

  • Református templom, mely a Széchenyi-terv segítségével épült. 2005. április 24-én szentelték fel.
  • Millenniumi park
  • Felső-kiskunsági szikes puszta (a Kiskunsági Nemzeti Park része)

Apaj község honlapja: http://www.apaj.hu/

Forrás: wikipedia

Térkép